A Pünkösdi hétvégén lebontottunk a mindszenti kiállítást. Mindig szomorú dolog bontani, építeni sokkal jobb.

Általában a kiállítások leszedése nem okoz különösebb lelki megerőltetést, hiszen  egyik tárlat vége egy másik kezdetét szokta jelenteni. Most is látom már a következő, Agyagból gyűrt tündérmese című, Tapolcára tervezett bemutatkozásomat.

De ez hétvége mégis más volt….

Mondhatnám azt, hogy lelki hullámvasút.

Azzal, hogy a tündérvilágot hazahoztuk, magunkkal hoztunk sok mást is. Az alföldi emberek szeretetét, figyelmességét, önzetlenségét.

Nem is tudom kivel kezdjem.

Kovács Ildikó, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatónője, a szervezés lelke volt. Hatalmas kedvességével és mosolyával megédesítette a napjainkat. Azzal, pedig, hogy elbúcsúzáskor egy közös projektet is kitaláltunk, csak mélyítette a hálát amit érzek iránta.

Dr Ávéd János és kedves felesége, barátként láttak minket vendégül. Nagyon értékes időt tölthettünk velük, élveztünk minden pillanatot.

Találkoztunk a drága barátnőmmel, Szilvivel és párjával Tomival. Ők azok az emberek, akiktől sokat tanulhat mindenki. Kitartásról, szeretetről, szerelemről, emberségből, önzetlenségből. Látni az Ő nehéz, kihívásokkal teli, mégis boldog életüket. Szembesülni azzal, hogy apró dolgoknak is lehet teljes szívből örülni. Átérezni azt, hogy milyen kihívásokkal telik minden napjuk, mégis teszik becsületesen a dolgukat és nevetnek a világon. Látni az örömöt az arcukon,amit egy picike álommanó ad. Szívszorongató boldogság.

Nem véletlenül hagytam utoljára Losonczi Erzsike nénit. Erzsike néni, anyukám alsós osztályfőnöke volt. Gyönyörű szép asszony, aki a ami napig aktív, a közösség motorja, szép olajfestményeket készít, a Tiszán horgászik. Erzsi néni tette meg az első lépést, hogy megszervezzük a kiállítást. Hétvégén Őt és a kedves férjét is meglátogattuk. Beszélgetés közben a kezembe csúsztatott egy régi könyvet. Nem is igazán számít a regény címe, a lényeg, hogy a nagyapámtól kapta ajándékba. Nagyapám igazi orvoshoz méltó, kicsit nehezen olvasható írása van a könyv belső lapján. Egy szívhez szóló köszönet, melyben megköszöni tanítói munkáját és sok sikert kíván a továbbiakhoz.

Erzsi néni ezt a nagy becsben tartott könyvet átadta nekem nagy szeretettel. Azért mert szerinte nálam jobb helyen lesz, ha Ő már nem lesz, (amit remélünk még legalább 100 évig nem történhet meg), akkor vigyük mi tovább nagyapám emlékét.

Sajnos nem is tudom pontosan felidézni a pillanatot, csak arra emlékszem, hogy nem bírtam a könnyeimmel és az amit igyekeztem elfojtani magamban a kiállítás megnyitókor, a Tisza parti sétákon, a barátokkal való találkozáskor vagy a temetőben, mind kitört. Úgy érzem, kicsit elrontottam a beszélgetésünket a  hangos zokogással. Szegények, hogy ne sírjak már annyira, elkezdetek történeteket mesélni a “doktor úrról” ami olaj volt a tűzre…

De sírás közben eszembe jutott valami. Ha ennyi történet maradt fenn a nagyapámról, ha Ő olyan sokat tett mint szemorvos, háziorvos, sportorvos vagy amatőr színész Mindszentért, miért ne írjuk ezt meg?

Igen, ez az a projekt amire Ildikó igent mondott. Remélem, sikerül összegyűjtenünk történeteket Dr Finta Dezsőről. Hiszen feladatunk a jövő építése, de nem ugyanakkora felelősségünk a múltuk ápolása, értékek megőrzése?

Kérek mindenkit, akinek van egy akár rövid, vagy hosszú, vicces vagy komoly, az orvosról, a sportolóról, a közösségi emberről vagy “csak” az emberről szóló története, írja meg nekünk.

Itthon már egy kicsit lecsendesedett a lelkem. Azért még minden nap szembe jut milyen szerencsés ember vagyok, milyen áldás, hogy keramikusként hazamehettem és a szeretett szakmám segítségével visszatérhettem a gyökereimhez.

Az pedig hab a tortán, hogy ezen az érzelmi hullámvasúton nem egyedül ültem, hanem a családommal.